Eredményeink 2023

FEBRUÁR

Budapest Bajnokság - Országos Ranglistaverseny

U12 fiú: 5. Iván Áron
U13 fiú: 17. Kázmács Bence
U15 fiú: 17. Bíró Patrik
U15 lány: 9. Kiss Csenge
U15 fiú páros: 9. Bíró Patrik-Ki Xiang (Kecskemét)
U15 lány páros: 9. Kiss Csenge-Pál Dorka (Soltvadkert)



Évadnyitó megyei felnőtt verseny

Herend

Gyerekeink megyei szinten már rendszeresen indulnak felnőttek között is, az év első ilyen versenye remekül sikerült.
A csoportos selejtezőből Marsi, Bíró, Kázmács és Takács is továbbjutott.

1. Bíró Patrik
3. Kázmács Bence

9. Takács Mátyás és Marsi Ármin


MÁRCIUS

Kázmács Bence a Győrben tartott válogatott keret edzőtábor lezárásaként részt vett a Győr-Moson-Sopron Megyebajnokságon.

U13 fiú: 1. Kázmács Bence

Serdülő fiú: 1. Kázmács Bence


Szintén Győrben rendezett felnőtt nyílt versenyen Bíró Patrik képviselte klubunkat.

Férfi páros: 3. Bíró Patrik - Nyőgér István



ÁPRILIS

Országos Bajnokság  (Szarvas)

Nagyon vártuk már az OB-t, hiszen kevés verseny áll rendelkezésre versenyzőinknek. Annak ellenére hogy a legtöbben csak most öregedtek be korcsoportjukba, remek eredményeket könyvelhettünk el, sőt kis híján még érmet is sikerült szerezni az év legrangosabb versenyén. Erre Kázmács Bencének, Kiss Csengének és Bíró Patriknak is volt sansza. Nagy öröm továbbá, hogy serdülőben mindenki továbbjutott a selejtező csoportjából. Csenge alanyi jogon került a főtáblára, a fiúknak viszont kellett még egy bejátszó meccset játszani, ezt Bírónak sikerült meglépnie, de Marsi és Takács is csak nüanszokon csúszott el.

U13 fiú egyéni: 17. Kázmács Bence

U13 fiú páros: 5. Kázmács Bence - Bodon Attila (KSI)

Serdülő fiú egyéni: 17. Bíró Patrik

Serdülő fiú egyéni: 33. Marsi Ármin és Takács Mátyás

Serdülő lány egyéni: 9. Kiss Csenge

Serdülő fiú páros: 9. Bíró Patrik - Li Xiang (Kecskemét)

Serdülő lány páros: 9. Kiss Csenge - Pál Dorka (Soltvadkert)

Serdülő vegyespáros:

9. Kiss Csenge - Bíró Patrik

17. Kázmács Bence - Vass Borbála (Szombathely)


Első Ajka Amatőr Bajnokság

Egyesületünk több amatőr játékosa is részt vett a bajnokságon, és mindegyik éremmel a nyakában ünnepelhette a Húsvétot.

Általános iskola lány: 1. Gábora Lora  2. Labanov Eszter  3. Takács Réka.

Női egyéni: 1. Murai Rita, 2. Kajdi Rita, 3. Marsiné Márta

Férfi egyéni: 1. Kázmács Tamás, 3. Gábora Attila

Felnőtt páros: 1. Kázmács Tamás - Gábora Attila


Reménységek Kupája 

Nemzetközi Utánpótlás Verseny Győr

Hat ország ifjú tehetségei léptek asztalhoz az első ízben megrendezett reménységek versenyén. Bence az 5 fős selejtező csoportjából továbbjutva, a legjobb 16 közé magyar, a 8 közé pedig Német riválisát győzte le. A legjobb 4 közé a verseny Román győztese állította meg.

U12: 5. Kázmács Bence

U13: 17. Kázmács Bence


Országos Diákolimpia döntő

Kiskunfélegyházán rendezték meg a Diákolimpia országos döntőjét, melyen hatalmas ajkai siker született. A III-IV. kategória profi versenyét Kiss Csenge nyerte meg, ezzel az Ajkai ASE első Diákolimpiai győzelmét is megszerezte. (3. már három ízben is volt ajkai játékos) Csenge nem akármilyen fölénnyel bizonyult a legjobbnak, hiszen szettveszteség nélkül lett bajnok, sőt még a szetteken belül sem tudta senki megszorítani.

III.-IV. korszoport: 1. Kiss Csenge  (Ajkai ASE)


Felnőtt Megyebajnokság

Sajnos más versenyekkel egyidőben került megrendezésre a megye legnívósabb versenye a Megyebajnokság, így egyedül csak Bíró Patrik tudott részt venni rajta, viszont szállította is a sikert. 

Férfi páros: 3. Bíró Patrik - Králl Balázs (Herend)

Férfi egyéni: 5. Bíró Patrik


MÁJUS

Megyei felnőtt verseny

A megyei bajnokságban szereplő játékosoknak rendeztek versenyt Herenden, melyen 14 éves gyerkőcünk mindenki maga mögé utasított, így elnyerte a hatalmas vándorserleget.

Felnőtt egyéni: 1. Bíró Patrik


Egyetem Kupa

Veszprémben került megrendezésre az Egyetem Kupa, a Veszprémi Egyetem tornacsarnokában. Klubunkat ismét csak Bíró Patrik képviselte, aki hozta is a tőle várható eredményeket.

Felnőtt páros: 2. Bíró Patrik - Varga Dániel (Herend)


JÚNIUS

Nemzetközi Ifjúsági Sporttalálkozó

Pápán rendezték meg az Ifjúsági Sporttalálkozót, melyre 8 ország adta le a nevezését. Több sportágban mérettek meg a gyerekek, pl. asztalitenisz, judo, darts, atlétika, teke...... Az asztalitenisz versenyen Romániából, Hollandiából és Németországból indultak ifjú sportolók a magyarok mellett. Ajkáról sajnos csak 4 versenyző kapott meghívót az eseményre, de mind a négyen ki is tettek magukért.

Összevont egyéni: 

1. Kiss Csenge

2. Bíró Patrik

5-8. Marsi Ármin és Iván Áron

Lány egyéni: 1. Kiss Csenge


JÚLIUS

Herend Kupa

Megyei bajnokságban játszó játékosoknak tartott felnőtt versenyen kettő versenyzőnk állt asztalhoz Herenden, és mindketten remekül szerepeltek.

2. Varga Dániel

4. Bíró Patrik

Felnőtt páros: 1. Varga D- Bíró P.


AUGUSZTUS

Évadnyitó Országos Ranglistaverseny

Mozgalmas és sikeres napok voltak játékosaink számára. A lányoknál Kiss Csenge elsőéves serdülőként a nyolcaddöntőben kapott csak ki, párosban pedig a negyeddöntőig jutottak párjával. A fiúknál Kázmács Bence szintén nyolcaddöntőt játszott korcsoportjában. A serdülőknél pedig olyan történt ami eddig soha, három játékosunk is a főtáblára került (Bíró, Kázmács, Takács), nem csak a csoportos selejtezőkön túl lépve, hanem megnyerve még a bejátszó meccseket is a főtáblára. Párosban Bíró pedig már éremért játszhatott.

Serdülő lány egyéni: 9. Kiss Csenge

Serdülő lány páros: 5. Kiss Csenge - Pascui Nicoleta (Statisztika)

U13 fiú: 9. Kázmács Bence

Serdülő fiú: 17. Bíró Patrik, Kázmács Bence és Takács Mátyás

Serdülő fiú páros: 5. Bíró Patrik - Csizmazia Bendegúz (Győr) - 9. Kázmács Bence - Rottár Erik (Kecskemét)


OKTÓBER

Serdülő és Ifjúsági Megyebajnokság

Veszprémbe került megrendezésre az utánpótlás legnívósabb versenye, a megyebajnokság, mely országos ranglista pontokat is ad egyben.

Az U15 fiú korcsoportban totális ajkai siker született.

1, Kázmács Bence

2. Marsi Ármin

3, Iván Áron és Bíró Patrik

U17 fiú

1. Bíró Patrik

2. Kázmács Bence

3. Takács Mátyás

U19 fiú

1. Bíró Patrik

2. Kázmács Bence

3. Takács Mátyás

Gratulálunk srácok !!!


Pintér Emlékverseny, Országos Ranglistaverseny Orosháza

Egy éremmel és kettő 5. hellyel zártuk az év utolsó egyéni és páros országos versenyét.

U13 

9. Kázmács Bence 33. Iván Áron

U15 fiú egyéni:

17. Bíró Patrik, 33. Takács Mátyás, Marsi Ármin, Kázmács Bence

U15 fiú páros:

5. Bíró Patrik-Pricz László (Pécs)

17. Kázmács Bence-Bodon Attila (KSI), Takács Mátyás-Marsi Ármin, Iván Áron-Bodnár Attila (KSI)

U15 lány egyéni:

5. Kiss Csenge

U15 lány páros:

3. Kiss Csenge-Fegyver Zsófia (KSI)


NOVEMBER

Club Aréna Kupa - Győr

Felkészítő, viszont erős felnőtt versenyen a még serdülő korcsoportos Bíró Patrik indult Ajkáról, remek eredményeket elérve.

Felnőtt egyéni:

3. Bíró Patrik

Felnőtt Páros:

2. Bíró Patrik-Rum Norbert (Győr)


Bronz Országos Ranglistaverseny - Győr

Taroltak az ajkai fiatalok, három versenyszámból kettőt egyetlen egy szett veszteséggel megnyertek, a harmadikban pedig az elődöntőben meccslabdáról 3. helyezés született.

Újonc összevont fiú (U13)

1. Kázmács Bence

Serdülő lány:

1. Kiss Csenge

Serdülő fiú:

3. Bíró Patrik


DECEMBER

Utánpótlás Megyebajnokság - Ajka

Ajkán került megrendezésre a megye legrangosabb versenye, a Megyebajnokság, mely egyben országos ranglista pontokat adó minősítő verseny is.

A versenyen mutatkoztak be első ízben az ajkai kezdő csoportos fiatalok 10 fős társasága is. A helyi játékosok mint előzőleg a fiúknál Veszprémben, mindent vittek.

U11 fiú:

1. Király Erik

2. Takács Hunor

U11 lány:

1. Labanov Eszter

2. Semegi Mira

3. Takács Réka

U13 fiú:

1. Iván Áron

2. Király Alex

3. Linczmajer Ákos

és Király Erik

U13 Lány:

1. Labanov Eszter

2. Semegi Mira

3. Takács Réka

és Kalász Borbála

Serdülő lány:

1. Labanov Eszter

2. Semegi Mira

3. Kalász Borbála

és Takács Réka

Ifjúsági U17 lány:

1. Kiss Csenge

2. Labanov Eszter

3. Semegi Mira

és Kalász Borbála

Ifjúsági U19 lány:

1. Kiss Csenge

2. Labanov Eszter

3. Semegi Mira

és Kalász Borbála

Újonc fiú TOP-24 Országos ranglistaverseny

Kázmács Bence kapott meghívást a legjobbak versenyére klubunkból, mely elég balszerencsésre sikeredett. Bence a verseny hetében lebetegedett, így edzés nélkül indultunk a versenyre, olyan lesz ahogy lesz alapon nem teljesen egészségesen. Bence nem játszott rosszul, de azért látszódott a játékán hogy még nem teljesen fitt. A csoportos helyosztón 2-2 győzelem és vereséggel a B csoportba került, így a 9-16. helyért folytathatta a versenyt, ahol már mindenki játszik mindenkivel. Nyerte is az első meccsét, mellyel aznapra vége is lett a csatáknak. Másnapra ismét előjött a betegség, sajnos feladni kényszerült a folytatást, így a 16. helyen végzett.

Serdülő lány TOP-16 Országos ranglistaverseny

A serdülők TOP versenyére Kiss Csenge kapott meghívást egyesületünkből, mely számára is elég balszerencsésen végződött, ugyanis 7 győzelemmel, és csupán egyetlen egy vereséggel a 9. helyet szerezte csak meg.

A csoportos selejtezőben a ranglista elsőt, és mint később kiderült, a verseny 2. helyezettjét kapta ellenfélül. A lányok körbeverték egymást, így a szettarány döntött ki hol folytathatja. Sajnos lányunk járt pórul, egyetlen egy szem szett híján illetve miatt csak a 9-16. helyért folytathatta. Természetesen ahogy kell, minden meccsét megnyerte, és a 9. helyen végzett.

Szilveszter Kupa

Már hagyományosan Balatonfüreden került megrendezésre a Szilveszter Kupa, mely rekord nevezőt (100 fő felett) és rekord színvonalat is hozott. A sakkban használatos szisztémában bonyolítják a kezdetektől a versenyt, így a sok játék miatt vonzó a hagyományos rendezéshez szokott felnőtteknek, indultak is szép számmal NB1 és NB2-es csapatokból is.

Női egyéni: 1. Kiss Csenge

Férfi egyéni: 4. Kiss Csenge (6 győzelem)

Bíró Patrik (5 győzelem), Kázmács Bence (4 gy.), Takács Mátyás (3 gy.) Marsi Ármin (2 gy.), Kázmács Tamás (1 gy.)

© 2024 Ajkai Asztalitenisz SportegyesületMinden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el